Lovas Miklós három évtizeden át vadászott extragalaktikus szupernovákat a piszkéstetői Schmidt-távcsővel. A rengeteg fotólemezen, melyekre éjjelente a galaxisok képét rögzítette, más jelenségek is gyakran megjelentek. Bár egy részüket, az érdekesebb kisbolygókat, üstökösöket követték, publikálták, mindegyikre nem volt erőforrás. És volt, hogy egyszerűen átsiklott felettük a figyelem. Így történt azzal a felvételpárral is, melyeken egy apró égi látogató hagyott nyomot. Lovas Miklós a Luna-2-ről készült interjú alatt mutatta meg nekem először ezeket a képeket, megörökítenénk-e a történetet az utókornak, mint történelmi érdekességet.
A két felvétel 1974. december 15. és 16. éjszakáján készült. A Csillagászati Kutatóintézetben ekkoriban több jelentős esemény is történt: akkortájt avatták fel az 1 m-es távcsövet, és mindössze pár hónappal korábban hunyt el Detre László, aki három évtizeden át igazgatta a csillagdát. Talán ez is közrejátszott abban, hogy a csodás Andromeda-galaxis mellett feltűnő vékony csík nem kapott nagyobb figyelmet, Miklós is átsiklott felette, elkönyvelve talán meteorként vagy hasonló zavaró tényezőként. Úgy fél évvel később kért valaki képeket az Andromeda-galaxisról, és ezt a felvételpárt is elővette. Azért párt, mert a szupernova-kereső programban mindig készült egy második felvétel is, kontrollként, az adott területről. Amikor közelebbről megnézte őket, majd' leesett a székről – ott volt a nyom folytatása a második felvételen is, egy gyorsan mozgó, vagyis igen közeli kisbolygó kézjegye.
Módosítás: (2011. Június 10. Péntek, 19:47)
|

Sok ötlet, sok mérés, sok műszer és mindenekelőtt csapatmunka kell a Hunveyor megszületéséhez. Az egyetemi gyakorló űrszonda nagyszerű kitekintést ad a világra, és azonnal rabul ejti a diákokat. A Hunveyor megálmodójával, Bérczi Szaniszló egyetemi docenssel beszélgettünk.
Jó otthon lenni az univerzumban. A beszélgetésünk vége felé mondta ezt Bérczi Szaniszló, de ahhoz, hogy megértsük milyen közegben és milyen indíttatásból született meg az első Hunveyor, ez a mondat nagyszerű kiindulási pont. A Hunveyorok több mint tizenöt éves történetét nem könnyű átfogni, csapongtunk is a tanárok elkötelezettségétől a kínai írásjelek titkain át a televízió által sugallt hamis, de kényelmes életcélokig. De közben mindvégig felsejlett az a világnézet, amely úgy tekint az univerzumra, mint ahol jó otthon lenni, és ahol jó körbenézni. Például az űrszondákkal.
Módosítás: (2013. Lehet 17. Péntek, 11:07)

Miközben a NASA és az amerikaiak erejüket megfeszítve azon igyekeztek, hogy beváltsák John F. Kennedy ígéretét, és a hatvanas évek végéig embert küldjenek a Holdra – lehetőleg úgy, hogy vissza is hozzák onnan –, addig a szovjetek a kevésbé látványos, ám sokkal praktikusabb és olcsóbb oldaláról közelítették meg a problémát: kiiktatták az embert, és maradtak a robotnál. Bár a Holdra szállás emlegetésénél mindenekelőtt az Apollók landolása jut eszünkbe, és szinte mindenki fel tudja idézni Neil Armstrong szavait és lépéseit, addig a Luna névre keresztelt szovjet program igencsak figyelemre méltó eredményeit kevésbé sikerült eljuttatni a bolygó közvéleményéhez. Még hozzánk, magyarokhoz sem, pedig mi is benne voltunk. Nem is akárhogyan.
A program gyöngyszeme kétségkívül a Luna 16 volt: az első űrszonda, amely sikerrel teljesítette a küldetést, és anyagmintát hozott a Holdról. Amúgy a harmadik volt a sorban, az Apollo 11 és az Apollo 12 előzte csak meg.
Módosítás: (2011. Márciusában 31. Csütörtök, 19:55)
„A Holdat ott láttam elsétálni a torony mögött s azt kérdeztem a felnőttektől: Ha felmásznék a toronyra meg tudnám-é tapogatni a Holdat?”
Ezek a szavak Bay Zoltán száját hagyták el gyermekkorában, amikor már mindössze pár évesen áhítattal tekintett fel égi kísérőnkre. Talán ez a gyermeki kíváncsiság vezetett el odáig, hogy négy évtizeddel később, 1946-ban sikeres radarkísérletével, ugyan csak rádiójelekkel, de elérte a Hold felszínét.
Bay Zoltán azon magyar tudósok sorát gazdagítja, akiknek munkásságága hazánkban méltatlanul feledésbe merült. Számos kortársához hasonlóan ő is a tengerentúl alkotott és élte le élete felét, azonban a tudománytörténeti jelentőséggel bíró felfedezéseit és kísérleteit még itthon végezte. Pedig könnyedén alakulhatott volna teljesen másként is az élete, a pályaválasztás előtt álló Bay ugyanis nem tudta eldönteni, hogy művészi, társadalomtudományi, vagy természettudományi szakmát válasszon. Még szerencse, hogy példaképe, Eötvös Loránd a fizika felé terelte érdeklődését, különben most lehet, hogy egy középszerű festőként, vagy elsikkadt szociológusként emlékeznénk meg róla. Ezek helyett ma úgy emlegetik, mint a rádiócsillagászat atyját. Azonban hosszú út vezetett odáig, hogy ezt az elismerő címet elnyerje.

Bay Zoltán
Módosítás: (2010. November 29. Hétfő, 08:11)
Pavlics Ferenc az egyik legkiemelkedőbb alakja volt annak a kornak, amikor a magyarság részben politikai, részben megélhetési okokból szétszóródni kényszerült a világban. 1956-os emigrációja után a General Motors egy terepjárók tervezésével foglalkozó részlegénél kapott műszaki rajzolói állást, később pedig ugyanott mérnöki feladatokat látott el. Különleges munkája révén a NASA-val is összehozta a sors. Először az Apollo-küldetésekben használt holdautó főkonstruktőre lett, majd több marsrover tervezésében a mérnöki csapat tanácsadójaként működött közre.
Személyes életútja sem volt hétköznapi. Amerikai kivándorlása után az 1970-es évek végén először Ausztriába, majd Németországba, végül pedig Spanyolországba került és működött közre a General Motors európai terjeszkedésében. Onnan került vissza az Egyesült Államokba, ahol ma is nyugdíjas éveit éli.
Az interjúban izgalmaktól sem mentes, különleges szakmai és személyes tapasztalatairól mesél. Előkerül a NASA és a holdautó, az asztronautákhoz fűződő kapcsolata, a terepjáró-tervezői szakma, a környezetvédelem, sőt, még a magyar állambiztonsági hivatal is!
Ezúton is köszönjük Pavlics úrnak, hogy elfogadta a Puli Space felkérését egy interjúra.

Pavlics Ferenc a holdautó modelljével (TMT)
Módosítás: (2016. Július 03. Vasárnap, 21:42)
|
|