Lovas Miklós három évtizeden át vadászott extragalaktikus szupernovákat a piszkéstetői Schmidt-távcsővel. A rengeteg fotólemezen, melyekre éjjelente a galaxisok képét rögzítette, más jelenségek is gyakran megjelentek. Bár egy részüket, az érdekesebb kisbolygókat, üstökösöket követték, publikálták, mindegyikre nem volt erőforrás. És volt, hogy egyszerűen átsiklott felettük a figyelem. Így történt azzal a felvételpárral is, melyeken egy apró égi látogató hagyott nyomot. Lovas Miklós a Luna-2-ről készült interjú alatt mutatta meg nekem először ezeket a képeket, megörökítenénk-e a történetet az utókornak, mint történelmi érdekességet.

A két felvétel 1974. december 15. és 16. éjszakáján készült. A Csillagászati Kutatóintézetben ekkoriban több jelentős esemény is történt: akkortájt avatták fel az 1 m-es távcsövet, és mindössze pár hónappal korábban hunyt el Detre László, aki három évtizeden át igazgatta a csillagdát. Talán ez is közrejátszott abban, hogy a csodás Andromeda-galaxis mellett feltűnő vékony csík nem kapott nagyobb figyelmet, Miklós is átsiklott felette, elkönyvelve talán meteorként vagy hasonló zavaró tényezőként. Úgy fél évvel később kért valaki képeket az Andromeda-galaxisról, és ezt a felvételpárt is elővette. Azért párt, mert a szupernova-kereső programban mindig készült egy második felvétel is, kontrollként, az adott területről. Amikor közelebbről megnézte őket, majd' leesett a székről – ott volt a nyom folytatása a második felvételen is, egy gyorsan mozgó, vagyis igen közeli kisbolygó kézjegye.

A kisbolygó két majdnem egyenes vonalként jelenik meg a felvételen, a hatalmas Andromeda-galaxis alatt. Mindkét lemezt ugyanarra a fotópapírra világították le, kis elcsúszással, ezért néz ki olyannak, mintha kettős látása lenne az embernek. Ezzel a módszerrel egy szupernova könnyűszerrel azonosítható lenne, mint pár nélküli fénypont. - Lovas Miklós jóvoltából, © MTA KTM CsKI

A Naprendszer-beli égitestek ugyanis mind engedelmeskednek a Kepler-törvényeknek – minél messzebb van valami a Naptól, annál lassabban mozog. Így, ha tudjuk, mennyi ideig készült a felvétel, az elmozdulásból megbecsülhetjük, hogy milyen messze is van tőlünk az az égitest. Ezért tudta például Clyde Tombaugh is, hogy mekkora elmozdulást kell várnia az X bolygótól és ismerte fel ennek köszönhetően a Plútót a felvételein. Az Andromeda mellett száguldó látogató pedig tényleg száguldott: a 10 és 12 perces felvételeken majd 10 ívperces távokat tett meg. Miklós, Tóth Imre segítségével kimérte a lemezekről az ívek végpontjait, és kiszámolták a látszólagos sebességét, ami közel 20°/napnak adódott. Bár a pontos távolság meghatározásához a Föld mozgását is figyelembe kell venni, már ebből is látszott, hogy nagyságrendileg a Hold távolságában haladhatott el a Föld mellett ez az aszteroida.

Akkoriban, a nagy égterületet átfésülő, automatizált kisbolygó-kereső programok ideje előtt, az ilyen felfedezések sokkal ritkábbak voltak. A hetvenes években kevesebb, mint száz földközeli kisbolygót ismertek csak. Egy, a Hold távolságában elsuhanó aszteroida pedig jóval nagyobb felfedezésnek számított (volna), mint manapság. Így hát Miklósék sem adták fel olyan könnyen a dolgot, és levelet írtak Brian Marsdennek, a CBAT (Central Bureau for Astronomical Telegrams) igazgatójának. Marsden az üstökösök és kisbolygók kutatásának egyik nagy alakja volt, a CBAT pedig a csillagászati felfedezéseket (szupernovák, üstökösök, stb.) kezelő központja volt az IAU-nak – a legjobb hely egy ilyen hír közlésére. Miután már fél év eltelt, és a kisbolygó messze járt, újabb észlelésekre már nem volt értelme számítani. Azért bíztak benne, hogy esetleg egy felhívást közzétesznek, hátha más is megörökítette a Föld közelében elsuhanó égitestet, de sajnos ez sem történt meg. Ha a felvétel készítése és előhívása után közvetlenül bejelentették volna, persze más lett volna a helyzet, de hónapokkal később, ha még fel is bukkan egy-két további felvétel, szinte reménytelen lett volna újra megtalálni az égitestet. Így a Hold távolságában elszáguldó aszteroidának nyoma veszett.

A Brian Marsdennek küldött levél másolata (klikk a teljes verzióért) - Lovas Miklós jóvoltából, © MTA KTM CsKI

...vagy mégsem? Az égitest, amit a Schmidt-távcsővel rögzítettek, nem volt túl apró, átmérője valahol a 0,3-1,5 km-es mérettartományban lehetett, pontos távolságtól, albedótól függően. Könnyen lehet, hogy a kisbolygóvadász illetve égboltfelmérő programok rögzítették azóta, így utánanéztem az időpontnak a NASA Near Earth Object Program adatbázisában. És láss csodát, egy idén májusban felfedezett kisbolygó pályáját visszaszámolva kiderült, hogy 1974. december 15-én éjjel kb. 15-szörös holdtávolságnál haladt el a Föld mellett. Ígéretesnek tűnt de a távolság egy nagyságrenddel nagyobbnak adódott. Ennél is lényegesebb érv, hogy a 2011 JV10 egy mindössze 3-7 m-es kis kődarab, így semmiképpen sem lehet ugyanaz az égitest. A '74-ben megfigyelt látogató tehát egyelőre rejtőzik.

A piszkéstetői Schmidt távcső. Mostanság újra kisbolygókra és szupernovákra vadásznak vele, és már sikerült is egy újabb magyar földközeli aszteroidát találni vele. - © Rácz Miklós, MTA KTM CsKI

De ilyen az észlelő csillagász élete. Az égen folyamatosan zajlanak az események, és mindenre nem lehet egyszerre figyelmet fordítani. A szupernova-kereső program idején Miklós is rengeteg más érdekességgel is találkozott. Öt felfedezett üstökös, közülük kettő rövidperiódusú és három, melyek meg az ekliptikára gyakorlatilag merőlegesen haladtak. Számos kisbolygó, köztük egy földközeli, az 1982-ben talált 3103/Eger. Továbbá olyan érdekességek, mint a CZ Cancri változócsillag, ami egyszer csak megjelent az egyik lemezen, majd két óra múlva halványan még nyomot hagyott a következőn, majd eltűnt. Később aztán kiderült, hogy a CZ Cnc egy igen halvány vörös törpecsillag, és társaihoz hasonlóan nagy erejű flerek, kitörések zajlanak rajta, de az 1976-os szuperfler túltett mindenen, rövid időre több ezerszeresére növelve a csillag fényességét. Vagy az a felvétel, melyen négy kisbolygó látszott egyszerre, közel azonos elmozdulásokkal, bár már azt sem tudni, pontosan mikor is történt. Ahogy Miklós fogalmazott, voltak jó kalandok a három évtized során. Közülük némelyekből felfedezések lettek, másokból csak érdekes történetek – melyeket jó elmesélni.

Molnár László