Puli Space Technologies
EnglishMagyar

Puli Space Kis Lépés KlubPuli Space Kis Lépés Klub

 

A Google Lunar XPRIZE

Az XPRIZE alapítvány célja, hogy elősegítse a nagy tudományos áttöréseket, melyek az egész emberiség számára hasznosak. A Google Lunar XPRIZE célja, hogy elősegítse a következő Holdra lépést (amit Moon 2.0-nak is neveznek) azáltal, hogy 40 millió dolláros keretéből megjutalmazza az első magáncégeket, melyek sikeresen elérik a Hold felszínét.

A verseny szabályai szerint egy minimum 90%-ban magánpénzből finanszírozott csapatnak kell sikeresen eljuttatnia egy automata egységet a Hold felszínére, amelynek az érkezési helytől számítva legalább 500 métert kell megtennie, és el kell küldenie az úgynevezett ‘Mooncast’-ot a Földre. A Mooncast adásnak tartalmaznia kell 360 fokos panorámaképeket a Hold felszínéről, felvételeket a járműről, közel valós idejű videókat annak útjáról, és az új információk mellett egy előre tárolt adatcsomag Földre sugárzását is meg kell oldani. A versenyre 2010. december 31-ig lehetett nevezni.

Az első csapat amelyik teljesíti a feladatot, 20 millió dollárban részesül, a második 5 millió dollárt kap. További 5 millió dollár van fenntartva olyan bónusz díjakra amelyek elnyeréséhez korábbi küldetések leleteit kell lefényképezni a Holdon, több mint öt kilométert megtenni a leszálóhelytől, vízjeget találni vagy túlélni a jéghideg holdi éjszakát. Továbbbi 10 millió dollár áll rendelkezésre a holdraszállás előtt elért földi és űrbeli mérföldkövek eléréséért (Terrestrial and In-Space Milestone Prizes).

A díjakat 2017. december 31-ig lehet elnyerni.

További információk a GLXP weboldalán találhatók.

Módosítás: (2015. Július 16. Csütörtök, 13:53)

 
EnglishMagyar
XPRIZE_GOOGLE_RM_all grey facebookyoutubetwitterfacebook