Miközben a NASA és az amerikaiak erejüket megfeszítve azon igyekeztek, hogy beváltsák John F. Kennedy ígéretét, és a hatvanas évek végéig embert küldjenek a Holdra – lehetőleg úgy, hogy vissza is hozzák onnan –, addig a szovjetek a kevésbé látványos, ám sokkal praktikusabb és olcsóbb oldaláról közelítették meg a problémát: kiiktatták az embert, és maradtak a robotnál. Bár a Holdra szállás emlegetésénél mindenekelőtt az Apollók landolása jut eszünkbe, és szinte mindenki fel tudja idézni Neil Armstrong szavait és lépéseit, addig a Luna névre keresztelt szovjet program igencsak figyelemre méltó eredményeit kevésbé sikerült eljuttatni a bolygó közvéleményéhez. Még hozzánk, magyarokhoz sem, pedig mi is benne voltunk. Nem is akárhogyan.

A program gyöngyszeme kétségkívül a Luna 16 volt: az első űrszonda, amely sikerrel teljesítette a küldetést, és anyagmintát hozott a Holdról. Amúgy a harmadik volt a sorban, az Apollo 11 és az Apollo 12 előzte csak meg.

A Luna 16 portréja

Az űrszonda két részből, egy felszálló és egy leszálló egységből állt. Az utóbbi egy hengeres eszköz volt, négy kiálló lábbal, üzemanyagtartállyal, radarral és egy dupla leszállási hajtóművel. A leszálláshoz használt fő hajtómű lelassította a szondát egészen a leválásig. Ennek az idejét a fedélzeti számítógép határozta meg a magasság és a sebesség értékei alapján. A felszállási egység egy kisebb henger volt lekerekített tetővel. És ebben volt a lényeg: a hermetikusan lezárt anyagminta-tartály. A Luna 16 egyébként fel volt szerelve még egy televíziós kamerával, hőmérséklet-monitorral, telekommunikációs eszközökkel és egy meghosszabbítható fúróval is, amellyel a szonda begyűjtötte a holdkőzeteket.

A Luna 16 útja a terveknek megfelelően alakult, és 1970. szeptember 17-én Hold körüli pályára állt. Itt három napot töltött el, igaz, nem tétlenül: vizsgálta a Hold gravitációját. Szeptember 20-án aztán megkezdte a leereszkedést. A fő leszálló hajtóműről húsz méter magasságban vált le, majd két méterről szabadesésben érkezett meg. A terveknek megfelelően a Termékenység Tengerénél, nagyjából száz kilométerre nyugatra a Webb-krátertől hajtotta végre hat perc alatt a puha landolást. A Luna 16 már ezzel beírta magát a történelemkönyvekbe: ez volt ugyanis az első holdra szállás sötétben. A Nap ekkor már hatvan órája „lement” a Holdnak azon a területén.

Egy órával később már munkához is látott a Luna 16. Az automata fúró 35 centiméter mélyre jutott, amikor keményebb kőzet állta az útját. Kiemelte az anyagmintát, majd elhelyezte a tartályban. A Holdon eltöltött 26 óra és 25 perc után a Luna 16 indult is vissza a Földre. A visszatérő kapszula végül szeptember 24-én ért földet Kazahsztánban, nyolcvan kilométerre délkeletre Dzsezkazgan városától. A Luna 16 szondájával 105 grammnyi holdkőzet érkezett a Földre. És ezzel a feladat megtalálta a magyarokat.

Magyar szemmel

A Luna 16/078-as mintát egy kapszulában hozták meg Központi Fizikai Kutató Intézetbe. „Azt mondták itt a holdpor, csináljunk meg rajta minden vizsgálatot, amit tudunk” – emlékszik vissza Bakos László, a magyar kutatócsoport tagja. A kutatói szabadságot némileg korlátozta, hogy az elküldött anyagmintát geológiailag nem választották szét. A feladat így kicsit olyan volt, mintha a konyhában kiborulna ötféle liszt, ezt összesöpörnék, és ebből kellene megállapítani, hogy milyen fajta liszttel van dolgunk.

A magyar csapat arra vállalkozott, hogy a KFKI-ban működő neutrongenerátorral elvégezze a szilícium- és oxigén-meghatározást, vizsgálja az anyagmintán a Mössbauer-effektust, illetve reaktoraktivációs analitikával a ritkaföldfém-tartalmat. Fontos volt, hogy ezeket a műveleteket úgy végezzék el, hogy közben meg is maradjon a minta.

A holdpor mindenekelőtt azért került Magyarországra, mert a KFKI-ban már akkor elérhetők voltak a metodikák, amelyekkel az anyagmintát vizsgálni lehetett. Legalább ilyen fontos szerepe volt a személyes kapcsolatoknak, ezekre is szükség volt, hogy a SZUTA Geokémiai és Analitikai Intézet magyar szakembereket bízzon meg a feladattal. Bakos László, aki egyébként nagy tisztaságú anyagok elemzésével is foglalkozott, azt mondta, számára a munka legizgalmasabb velejárója az volt, hogy a saját eredményeiket össze tudták hasonlítani a világ más országaiból kapott eredményekkel.

Hidegháború ide vagy oda, a holdkőzetek pozitív elemet is bevittek az amúgy fagyos szovjet-amerikai kapcsolatokba: a szovjetek a Luna 16 által összegyűjtött anyagminta három grammjáért cserébe kaptak három grammot abból a holdkőzetből, amelyet az Apollo 11 és az Apollo 12 hozott le a Földre.

Vándor Éva