1959-ben, miközben egy apró fémgömb a Hold felé tartott, a Csillagászati Kutatóintézet fiatal munkatársa éppen a távcsőbe nézett. A telihold fényesen világított az okulárban – de váratlanul, az esélyekre fittyet hányva, egy apró fekete pötty tűnt fel, hírt adva egy újabb szovjet dicsőségről az űrversenyben: a Luna-2 űrszonda elsőként érte el egy másik égitest felszínét.

A fiatal asszisztenst Lovas Miklósnak hívták, aki még hosszú évtizedekig dolgozott a CsKI-ban. A hatvanas évektől kezdődően, jóval az automatizált keresőprogramok előtt, a csillagda részese volt egy kezdeményezésnek, mely komolyabb statisztikai vizsgálatokhoz elegendő szupernóva felfedezését tűzte ki célul. Miklós, az éles szemű megfigyelő több tucatnyit talált ilyen égi tűzijátékot produkáló csillagokból a frissen üzembe állított piszkéstetői Schmidt távcsővel. Akkoriban a CsKI volt az ötödik legeredményesebb obszervatórium a szupernóva-felfedezések terén. Ennek a munkának szerencsés melléktermékeként öt üstököst is felfedezett, köztük kettő periodikust is (93P/Lovas-1 és 184P/Lovas-2). A mai napig ez a kettő rövidperiódusú kométa visel csak magyar nevet. A mára már nyugdíjba vonult Miklós az alábbiakat mesélte a Luna-2-ről.

Lovas Miklós: „Lent voltunk a városban, estefelé gyalogoltunk vissza, mert akkoriban még nem voltak buszok (csak a fogaskerekű vasút), és láttam, hogy egy pasas bóklászik a csillagda kertjében. Azt mondta, hogy az MTI-től jött és keres valakit, aki megmutatja neki a Holdat. A TASZSZ ugyanis előtte bejelentette, hogy szeptember 12-én este a Luna-2 be fog csapódni a Holdba. De mivel telihold volt, mondtuk neki, hogy képtelenség, hogy bármi is látszódjék egy ilyen apró becsapódásból és beszélje meg inkább az igazgatóval (Detre László). De csak mondta-mondta, hogy legalább a Holdat nézzük meg és addig erősködött, hogy Detre azt mondta, menjünk csak ki, végül is miért ne. Aztán Balázs Júliával, aki Detre felesége volt, és Balázs Béla(1) kimentünk a kupolába. A szovjetek egyébként csak az időt adták meg, úgyhogy olyan okulárt kellett használni, amibe az egész Hold belefért, szerintem ők se nagyon tudták, hova fog becsapódni.

Azt lehetett tudni, hogy a sebessége iszonyatosan nagy volt. Úgyhogy bár azt nem lehetett remélni, hogy a becsapódást látjuk, de az általa kidobott port esetleg igen. Később kiderült, hogy valójában jó vastag porréteg volt ott, ahova becsapódott.

Vártuk az időpontot és felváltva néztük a Holdat. Éppen én voltam a soros amikor egy fekete folt jelent meg. Megnézte Júlia és Béla is és ők is látták. Az egész jelenség mintegy húsz perc alatt zajlott le. Közben persze egyre halványabb lett, valójában egy terjedő folt, ahogy a rajzon is látszik. Először eléggé feketének látszott, aztán szürkült és a vége felé már igen halvánnyá vált.

A szovjetek kiszámították, hogy a rakétafokozat olyan fél órával később csapódott a Holdba. Észrevettetek valamit?

Nem, azt már nem láttuk, nem volt benne a híradásokban. Lehet, hogy később bejelentették, de akkor nem tudtunk róla semmit. Utána beszéltük egymás között, hogy biztos látták mások is, majd egyeztetünk velük és majd folytatjuk a dolgot. De ahogy jöttünk be, a rádió már harsogta, hogy látták Budapesten az űrszonda becsapódását. Volt aztán belőle izgalom egy darabig, másnap lefotózták a bőrt is az arcomról. Az MTI-be is levittek minket, Almár Iván is jött velünk, még ott is beszéltünk róla, ahogy ilyenkor lenni szokott.

A szovjetek mit reagáltak?

Ők nem látták! A szovjetek tiltakoztak a legjobban, hogy mi láttunk-e valamit, érdekes módon. Nagyon tiltakoztak, emögött talán az lehetett, hogy szégyellték, hogy nem láttak semmit, de nem lehetett érteni igazából. De a becsapódás helyének azóta is a Palus Putredinist (Rohadás Mocsara) adják meg.

Melyik távcsővel figyeltétek meg? A Nature cikk egy 7 inch-est ír.

A hatvan centisnek(2) a vezetőtávcsövével, leginkább. Ha jól emlékszem, Balázs Béla ment át egy másikhoz, de visszajött, hogy ott nem látott semmit. De előbb ért vissza, mint ahogy a becsapódás volt, így látta velünk ő is. Biztos megunta, hogy ott várjon egyedül. A távcső, amit használt, egyébként már nincs meg. Egy régi, Konkoly-Thege-féle távcső volt, egy asztrográf, majdnem 40 centis objektívvel, 3 méteres fókusszal, változókat fotóztunk vele. Én is észleltem vele még.

És a Luna-2 volt ez első űrszonda amiről ilyeneket tudni lehetett? Vagy már Luna-1-ről is volt valami hír?

Az volt az első, a Luna-1 nem sikerült, mellément ha jól emlékszem. Akkoriban az űrkutatás mint fogalom alig kezdett még kialakulni, szinte csak álmodozás volt. Azt gondoltuk mi is meg mások is, hogy most sikerült beletrafálnunk, legközelebb úgyse fog. Amikor bejöttünk, Detre nem nagyon hitte a beszámolónkat, biztos nem láttatok ti semmit, mondta. Mi meg mondtuk neki, hogy az lehet, de valamit mégis csak láttunk. És az győzte meg végül, hogy a magyar rádió nyolc perccel hamarabb mondta be a becsapódás idejét, mint a moszkvai rádió...”

A megfigyelést később Detre publikálta a CsKI saját kiadványában: “Bericht über optische Beobachtungen anlässlich der Landung der sowjetischen Mondrakete Lunik II”, Mitteilungen der Sternwarte Budapest-Svábhegy Nr. 45. A folt feltűnésének ideje (21:02:30 UT) jól egyezett az űrszonda rádiójelének elhallgatásával (21:02:14 UT). A pár másodperces eltérés is jól magyarázható a porfelhő megfigyelhető méretűvé tágulásához szükséges idővel. A Nature 1960. január 2-án megjelent száma (vol. 185) közölt egy listát a sikeres megfigyelésekről. Többek között az angol amatőrcsillagász legenda, Patrick Moore is észlelte akkor a Holdat, és a becsapódás idején látott is egy pillanatnyi fénypontot, de némileg eltérő területén a Holdnak. Más módszerek, mint rádió-interferometria a Szovjetunióból, megfigyelések a Jodrell Bank-i rádiótávcsővel és a rakétafokozat számított útvonala együttesen a budapesti eredménnyel egyeznek legjobban. Fotografikus próbálkozások többek között Pic du Midi-ről nem tudták megörökíteni a becsapódás nyomát.

Hivatalos forrásokban, mint a NASA National Space Science Data Center adatbázisa is, a Palus Putredinis (Rohadás Mocsara) szerepel a becsapódás helyeként a mai napig. Lovas Miklósék megfigyeléseinek megfelelően. A sasszemű Lunar Reconnaissance Orbiter talán megtalálja majd a tűt a szénakazalban – egy apró, fiatal krátert, az egykor hatalmas sarló és kalapács teljesítményének emlékét.

1. Balázs Júlia, Detre László felesége maga is csillagász volt, de nem állt rokoni kapcsolatban a Balázs fivérekkel (Béla és Lajos), akik szintén csillagászok.

2. A 24 hüvelykes Heide-Zeiss távcső volt az intézet eredeti főműszere: http://konkoly.hu/24

3. http://www.konkoly.hu/Mitteilungen/45.html

Molnár László

1. kép: Lovas Miklós jóvoltából
2. és 4. kép: Mitteilungen Nr. 45, Lovas Miklós jóvoltából © MTA KTM  CSKI
3. kép: NASA public domain