Puli Space Technologies
EnglishMagyar

Puli Space Kis Lépés KlubPuli Space Kis Lépés Klub

 

Pulit a Holdra!

 

Egy fiatal, ambíciózus magyar csapat nem kisebb fába vágta a fejszéjét, mint hogy eleget tegyen a Google Lunar XPRIZE (GLXP) - egy 40 millió dollár összdíjazású nemzetközi verseny - kihívásának, amelynek célja eljuttatni egy önjáró szerkezetet a Holdra. A kihívás nagyon nagy, de technológiailag és műszakilag is megvalósítható. A Puli csapat 2010. júniusa óta gőzerővel dolgozik: összegyűjtötte a versenyre való nevezéshez szükséges 50 ezer dollárt, töretlenül dolgozik holdjárműveinek fejlesztésén, és oktatási programját is folyamatosan bővíti. A programban résztvevő kutatók, mérnökök és a többi szakember jelenleg mind önkéntesen végzi munkáját, sikerükhöz azonban költséges műszerekre, eszközökre, és számtalan egyéb dologra kell komoly összegeket fordítaniuk.

Jelenleg az Iteration 3 kódnevű projekten dolgozunk. Ennek keretében már egy űrképes - pontosabban Hold-képes - ún. "protoflight" rover készül el. Eddigi munkánk során lefektettük a Hold-küldetés szoftveres „idegrendszerének” alapjait, és Hunveyor programnak megfelelően földi környezetben használható „holdjáró Puli” prototípusokat alkottunk meg. Rendszereinket sikeresen teszteltük a marokkói sivatagban (2013 február) és a Mauna Kea vulkán lejtőin (2013 december)

Vegyél részt küldetésünkben!

Join the Small Step Club!Folyamatosan bővül a Kis Lépés Klub, azoknak az embereknek a közössége, akik egy kis összeggel. pl. kétórányi fizetésüknek megfelelő összeggel, de legkevesebb ezer forinttal járulnak hozzá a Puli Holdra jutásához. Ezer forint kis lépés egy embernek, de közös erővel, együttesen hatalmas lehetőség a Pulinak, a magyar tudománynak és kultúrának!

Minden klubtag egyúttal Virtus támogatóvá válik, akik neveit a Puli magával viszi a Holdra. A Kis Lépés Klub  tagjai ezenkívül névre szóló oklevelet, az első tizenötezer pedig - a Puli sikeres küldetése esetén - egyedi Hold fényképet kap a Holdról.

A hozzájárulást, amelyet visszaigazolunk (ehhez kérünk az átutalás közleményében egy email címet és a nevet, amelyet honlapunkon megjelentetünk), a CIB Bank következő számlaszámára várjuk:

Forintban - HUF

Számlaszám: 10702404-65661455-51100005
IBAN: HU73 1070 2404 6566 1455 5110 0005

US dollárban - USD

Számlaszám: 10702404-65661455-50000005
IBAN: HU31 1070 2404 6566 1455 5000 0005

Euróban - EUR

Számlaszám: 10702404-65661455-50100002
IBAN: HU10 1070 2404 6566 1455 5010 0002


BIC / SWIFT kód: CIBHHUHB

Kedvezményezett: Puli Space Technologies Kft.

Támogatást a PayPal rendszeren keresztül is elfogadunk. Amennyiben nem rendelkezik PayPal azonosítóval, biztonságos bankkártyás fizetést is igénybe lehet venni a PayPal rendszerén keresztül:

Forintban - HUF:

Amerikai dollárban - USD:

Euróban - EUR:

A Kis Lépés Klub tagjaival a későbbiekben az utalásnál megadott e-mail címen keresztül kommunikálunk.

A támogatást tisztelettel köszönjük a Puli csapat és a Tanácsadó Testület minden tagja nevében!

Dr. Pacher Tibor, a Puli csapat vezetője

A Google Lunar XPRIZE

A Google Lunar XPRIZE célja, hogy elősegítse a következő Holdra lépést (amit Moon 2.0-nak is neveznek) azáltal, hogy 40 millió dolláros keretéből megjutalmazza az első magáncégeket, melyek sikeresen elérik a Hold felszínét.

A negyvenmillió dollár összdíjazású Google Lunar XPRIZE példa nélküli verseny, amely a világ minden táján kihívás elé állítja ésinspirálja a mérnököket és a vállalkozókat, hogy kifejlesszék a robot alapú űrkutatás olcsó metódusait. A Google Lunar XPRIZE győztese az a legalább 90%-ban magánerőből finanszírozott csapat lesz, amely sikeresen felküld a Holdra egy robotot. Ennek legalább 500 métert meg kell tennie a Hold felszínén, és nagyfelbontású videót és képeket kell visszaküldenie a Földre. Az első csapat, amelynek ez sikerül, elnyeri a húszmillió dolláros fődíjat, a második pedig ötmillió dollárt kap. A díjért még tizennyolc csapat van versenyben a huszonkilenc hivatalos nevezőből, a világ minden tájáról. A Google Lunar XPRIZE-t 2015 végéig lehet elnyerni.

Módosítás: (2014. Január 25. Szombat, 23:50)

 
EnglishMagyar
XPRIZE_GOOGLE_RM_all grey facebookyoutubetwitterfacebook