Puli Space Technologies
EnglishMagyar

Puli Space Kis Lépés KlubPuli Space Kis Lépés Klub

 

Orosz holdprogram: újratervezés folyamatban


A Fobosz-Grunt űrszonda elvesztésével az orosz űrkutatás addig lappangó betegségei és hiányosságai hirtelen napfényre kerültek. Bár az első nyilatkozatok még arról szóltak, hogy a marsi küldetés kudarca nem fogja befolyásolni a holdprogramot, erre már akkor sem volt érdemes nagy pénzben fogadni. Bő fél évvel később pedig kezd körvonalazódni az áttervezett program: óvatosabb küldetésekkel és néhány évvel (ismét) eltolt időpontokkal.

 

 

Az első három küldetés vázlatai, 2012 áprilisában.

Bár még mindig alakul a menetrend, jelenleg úgy tűnik, hogy az eredetileg elsőnek kitalált misszió, a Luna-Glob visszakapja a prioritást az orosz-indiai közös Luna-Reszursz/Chandrayaan-2 projekttől és visszatér a lista elejére, legkorábban 2015-re. A fő célkitűzés itt a puha landolás hibátlan kivitelezése lesz, a tudományos eredményeket alárendelik a mérnöki, technológiai kihívásoknak. Sőt, keringőegységet sem vinne magával, a Luna-Glob orbiter egy évvel később érkezne a Holdhoz, de az már kellően meg lenne pakolva tudományos műszerekkel is. 2017-re csúszna a Luna-Reszursz-1, ami az apró indiai rovert is letenné a felszínre.

Az áttervezett program menetrendje 2012 elejéről - mely máris részben idejétmúlt. Az első öt küldetést Szojuz rakétával fogják indítani, a Luna-Grunt-2 viszont egy Protont fog igényelni az újonnan fejlesztendő szállítófokozat miatt, mely nagyobb terhet vihet majd a Holdra.

Egy új küldetés is bekerül a programba: a Luna-Reszursz-2 2018 táján egy nagyobb, orosz rovert vinne a felszínre. Valamelyik Reszursz lander vihet fúrót is talajmintát venni és kielemezni, de hogy melyik (mindkettő?), az majd csak később derül ki. Ez a küldetés gyakorlatilag egy teszt lesz: az orosz rover technológia mellett szintén tesztelnének egy új, “adaptív” landolási módszert, ami egy rádiós jeladót követve találná meg, hova szálljon le pontosan az űrszonda. Mindkét egységnek a következő küldetésekben lesz fontos szerepe: a Luna-Grunt-1 és -2 missziók a huszas évek elején a tervek szerint mintákat fognak gyűjteni és visszahozni a Földre. Az első űrszonda egy nagy hatótávolságú, mintagyűjtögető, elemző és tároló rovert tenne le. A Luna-Grunt-2 ennek közelébe szállna majd le a rádióadó segítségével, ahol a rover az összegyűjtött mintákat átpakolná a visszatérő egységbe, amit az visszajuttat a Földre.

Valahogy így fog festeni az új orosz rover leszállása a Holdra. A Lunohod-1 1970-ben jutott el oda - a nagy kérdés, hogy vajon a visszatérés megtörténik-e az 50 éves évforduló előtt...

Ezzel hivatalosan is Kína maradt az egyetlen ország, mely állami pénzből épített űreszközt juttathat a Hold felszínére 2015 előtt. Az orosz bolygókutató program pedig ismét lelassul, bár a Fobosz-Grunt példájából kiindulva, jobb ha türelmesek leszünk.


Molnár László


Képek forrása és credit:

1.) 4.) NPO Lavochkin / russianspaceweb.com

2.) 3.) Anatolij Zak (russianspaceweb.com)

Módosítás: (2012. Április 16. Hétfő, 08:23)

 
EnglishMagyar
XPRIZE_GOOGLE_RM_all grey facebookyoutubetwitterfacebook