Sok indokot fel lehet sorolni, hogy miért érdemes visszamenni a Holdra. Ezek egyikét titánnak nevezik.

Ha a Földön a legjobb titánlelőhelyeket keresnénk fel, az ércekben legfeljebb háromszázalékos lenne a fém koncentrációja. A Holdon viszont 18 százalékos titántartalmú kőzetek is vannak. A hatalmas lelőhelyeket a NASA Lunar Reconnaissance Orbiter (LRO) szondája fedezte fel, és Jeffrey Gillis-Davis a Hawaii Egyetem geológusa azonosította színképelemzés alapján. A Hold titángazdagságát az égitest erősebb vulkanikus tevékenységével magyarázzák. Azt feltételezik, hogy a Hold kihűlésekor és megszilárdulásakor néhány elem – mint például a titán – nem igazán vegyült jól, így külön réteget alkotott a felszín alatt, később pedig a vulkanikus kitörések a felszínre dobták ezeket.

Munkában a Lunar Reconnaissance Orbiter

Az amerikai Apollo-küldetések óta tudunk arról, hogy létezik a Holdon titán, a feltételezett mennyiségére azonban csak most derült fény, és ezt természetesen beindította a fantáziáját azoknak, akik a Hold ásványkincseinek a kiaknázásában látják a jövőt.

A titán különlegessége, hogy erős és könnyű egyszerre, sőt még a korróziónak is ellenáll. Vagyis tökéletes alapanyaga a csúcstechnológiának. A Holdon főként az ilmenit nevű kőzetben fordul elő, amelyben titán, vas és oxigén is található, és már ez az összetétel is nagyon csábítónak hangzik, hiszen az anyagot felhevítve nemcsak a titánt, hanem a nagy becsben tartott oxigént is ki lehet nyerni belőle, amelynek nagy hasznát lehetne venni egy leendő holdbázison – legyen szó lélegzésről vagy üzemanyaggyártásról.

A Hold erőforrásai és a víz után kutató LRO szondája jelenleg egyébként mintegy 50 kilométeres magasságban kering az égitest körül, és gyűjt adatokat a későbbi holdexpedícióknak.