2007-ben álltak Föld körüli pályára a NASA THEMIS (Time History of Events and Macroscale Interactions during Substorms) műholdjai, hogy bolygónk magnetoszféráját vizsgálják. Az ötös tagjai különböző pályákon keringtek a Föld körül, a P1 és P2 (P, mint probe) legtávolabb. A program igazán sikeres volt, sok érdekes felfedezéssel szolgált a magnetoszféra dinamikáját illetően, de 2009-re a P1 és P2 helyzete kezdett aggasztóvá válni. Keringésük során rendszeresen áthaladtak a Föld árnyékában, így néhány órán át csak akkumulátorokról kellett üzemelniük, így is tervezték őket. Viszont ahogy a pályájuk szép lassan változott, egyre hosszabb időt töltöttek a sötétben, és előbb-utóbb nem bírták volna tovább. De ekkor jött a mentő ötlet: a két, egyébként teljesen működőképes és kellő üzemanyaggal rendelkező műholdat elviszik a Holdhoz.

Az öt THEMIS műhold pályája. A két legkülsőt küldték el a Holdhoz.

Új küldetéshez pedig új név dukál: a THEMIS-ből ARTEMIS (Acceleration, Reconnection, Turbulence and Electrodynamics of Moon's Interaction with the Sun) lett. De fontosabb, hogy új eredményeket is vártak a projekttől,, mivel a Hold távolságában a két űrszonda ideje java részét a földi magnetoszférán kívül, a napszél által uralt régióban fogja tölteni, plusz rendszeresen áthalad a Föld mágneses csóváján is. Bár bolygóközi űrszondák a napszelet is vizsgálják, ilyen részletes mérésekre, különösen a Hold közelében, még nem volt példa. Eközben a másik három THEMIS műhold az eredeti helyén maradva kapott hosszabbítást.

Az ARTEMIS P1 pályája. Érdekes módon a Holdat kívülről közelítette meg, Lissajous-pályán keringett egy darabig az L₂ pont körül, onnan átkerült az L₁-hez, ahonnan végül Hold körüli pályára állt.

Az értékes hajtóanyaggal ugyanakkor nem árt okosan gazdálkodni, ezért páros nem a megszokott, közvetlen pályán ért a Holdhoz. Sőt, először nem is a Holdat célozták meg, hanem két speciális pontot az űrben. Két nagy tömegű égitest gravitációs terében ugyanis van öt olyan hely, a Lagrange-pontok, ahol egy harmadik (elhanyagolható tömegű) test képes hosszabb ideig megmaradni. A Nap-Föld rendszerben ki is használjuk ezeket, az L₁-nél találhatóak a Napot figyelő űrszondák, az L₂-ben pedig bizonyos űrtávcsövek, mint a Herschel vagy a Planck. De a Föld-Hold rendszer Lagrange-pontjait még sose derítettük fel.

A két ARTEMIS 2009 közepén nekiindult a hosszú útnak az L₁ és L2 pontokba. Bár ezek nincsenek messze, az út sokáig tart, mert az üzemanyag égetése helyett elsősorban az égi mechanikát használják fel a pályamódosításokhoz: egy kis löket a kellő időben a hajtóművel, időnként a közelebbi találkozás a Holddal, és a mindenféle perturbációk miatt szép lassan maguktól változó pályák együttese juttatta az űrszondákat a kívánt helyekre. A Lagrange-pontok körül keringve aztán fél éven át vizsgálták a napszelet és a Föl mágneses csóváját, mielőtt továbbindultak. Június végén, két évvel az első manőver után a P1 végre Hold körüli pályára állt, a P2 pedig most vasárnap (17-én) fogja követni. Onnan pedig a napszél és az annak mindenféle védelem nélkül kitett holdfelszín kölcsönhatásait fogják vizsgálni. Íme, ismét egy szép példa űrszondák újrafelhasználására.