Puli Space Technologies
EnglishMagyar

Puli Space Kis Lépés KlubPuli Space Kis Lépés Klub

 

A GRAIL készülődik a Hold megmérésére

A NASA ikerműholdjai hamarosan útnak indulnak, hogy felmérjék a Hold gravitációs terét, és felderítsék annak belső szerkezetét.

A két GRAIL (Gravity Recovery and Interior Laboratory) űrszonda startja jelenleg szeptember 8-ra van kitűzve. Miután elhagyják a Földet, szép lassan, ún. alacsony energiájú pályán érik majd el a Holdat idén szilveszterkor. A fő tudományos berendezésük egy-egy speciális rádióadó: a két űreszköz nagyon stabil hullámhosszú mikrohullámú jelekkel illetve időjelzésekkel fogja mérni az egymás közti távolságokat. Így a Hold gravitációs mezejében fellépő apró változások miatti imbolygásaikat rögzítve feltérképezhetik az égitest tömegeloszlását. Emellett 5-5 apró kamerát, MoonKam-et is hordozni fog mindkét űrszonda, melyekkel középiskolások gyűjthetnek majd felvételeket a Holdról.

Sok mindent már ma is tudunk a holdi gravitációról: például a felénk forduló oldalon, a holdi mare területek (a sötét “tengerek”) közül több felett akár fél százalékkal erősebb a gravitációs erő, mint máshol. Ennek részben a medencéket kitöltő sűrűbb, nehezebb bazalt az oka, de még nem teljesen tisztázott ezen masconok (mass concentration, tömegkoncentráció) eredete. Hatásukat viszont mindenképp figyelembe kell venni a Hold körüli keringés vagy leszállás tervezése során. A várakozások szerint a GRAIL a felénk forduló oldalon a mostani adatokhoz képest legalább százszor, a túlsó oldalról pedig akár ezerszer pontosabb méréseket fog gyűjteni.

A másik fő célja a missziónak a Hold belső szerkezetének feltérképezése, a magtól a kéregig. Itt szintén számos nyitott kérdés felmerül: mekkora és milyen felépítésű a mag és a köpeny, miért vastagabb jeletősen a túlsó oldalon a kéreg, hogyan is keletkeztek a mare területek és a masconok pontosan. A GRAIL 90 nap alatt háromszor fogja végigmérni a teljes Holdat, majd 40-50 nap múlva az űrszondák becsapódnak majd a Hold felszínébe. De az igazi munka, az adatok értelmezése csak ezután kezdődik majd.

Módosítás: (2011. Június 02. Csütörtök, 14:43)

 
EnglishMagyar
XPRIZE_GOOGLE_RM_all grey facebookyoutubetwitterfacebook