Puli Space Technologies
EnglishMagyar

Puli Space Kis Lépés KlubPuli Space Kis Lépés Klub

 

Puli a Budapest New Tech Meetup-on

Minden év egyik legnagyobb meetup eseménye a Világ 380 városában egyszerre megrendezett New Tech Meetup, ami Budapesten idén a 4. születésnapját ünnepelte. Erre a jeles eseményre a Puli csapata is meghívást kapott, amit ezúttal Deák Márton, az ismeretterjesztési részleg koordinátora képviselt.

A több mint 400 főből álló közönség az este során több előadást hallhatott olyan témákról, mint a nanogyógyszerek, vagy a pilóta nélküli repülők. A rendezvény szabályai igen szigorúak voltak, hiszen minden előadó 5 percet kapott, amit 5 percnyi kérdezgetés követett. Ez szerencsére pont elégnek bizonyult arra, hogy a GLXP és a csapat küldetésének alapjait megismerje a közönség, hogy megtudják miért és hogyan érdemes támogatni ezt a kezdeményezést – na meg egyáltalán minek megyünk a Holdra?

Szerencsére a csapatnak nagy sikere volt, végül még a közönséget is sikerült felpörgetni - számtalan kérdés hangzott el, amelyek nagy része bele sem fért az 5 percbe.

Aztán hogyan tovább Puli Space? Figyeljétek a következő meetup esményt, hátha ott leszünk :) !

És itt van egy "nemhivatalos" videó (egy kicsi hiányzik az elejéről):


Módosítás: (2011. Márciusában 21. Hétfő, 11:11)

 
EnglishMagyar
XPRIZE_GOOGLE_RM_all grey facebookyoutubetwitterfacebook